Podcast
-
A Tanári podcast #8: IKT-eszközök az oktatásban
A Tanári podcast eheti adásában Kanozsay Katalinnal* ezúttal arról beszélgetünk, hogy miben mások a mai fiatalok, hogyan tudunk hozzájuk kapcsolódni és „megnyerni” őket akár osztályfőnökként, akár szaktanárként is. Kati annak kapcsán is számos gyakorlati ötletet vet fel, hogyan lehet az IKT (infokommunikációs technológia) eszközeit a mindennapi oktatásban, a tanórákon vagy az azokra való felkészülés során használni – hiszen a diákok kezében szinte állandóan ott vannak az okostelefonjaik; ennek pedig lehet előnye az oktatásban is. Hallgassátok szeretettel! *Kati az epizód felvétele óta eltelt idő óta már nem a gimiben, de továbbra is az oktatás területén dolgozik. Szívügye továbbra is az infokommunikációs technológia integrálásának segítése a tanórák keretein belül.
-
A Tanári podcast #7: Tekintély és tisztelet fiatal tanárként
A legtöbbször azt a kérdést teszik fel nekem, mint fiatal tanárnak, hogy vajon komolyan vesznek, tisztelnek-e engem a gyerekek. Nehéz elképzelni kívülállóként, hogy a viszonylag kis korkülönbség ellenére a diákok mint tekintéllyel rendelkező személyre nézzenek fel egy pályakezdő/fiatal tanárra, nem pedig haverként. Barna Ákossal, aki maga is osztályfőnök és fiatal tanár, ezt a kérdéskört járjuk körbe: mi kell ahhoz, hogy tekintélyt alakítsunk ki és a diákok tiszteletét kivívjuk, felállítsuk a kellő határokat és mégis egy pozitív, biztonságos környezetet alakítsunk ki magunk és a gyerekek között. Hallgassátok szeretettel!
-
A Tanári podcast #6: Osztályfőnökség és anyaság
A Tanári podcast vendége ezúttal Palotás Antónia kolléganőm, akivel arról beszélgetünk, mit is jelent pontosan egy tanár számára (vagy legalábbis nekünk) az osztályfőnöki szerep. Mivel sokan az ofőket „második apának/anyának” hívják, Antóniát arról is kérdeztem, hogy háromgyermekes anyukaként hogyan találja meg az egyensúlyt a saját családjára szánt idő, és az osztálya terelgetése között. Antónia arról is mesél, hogyan alakult az élete a tanári pályán ezidáig; így megismerhetjük végtelenül nyílt, türelmes, szeretetteljes személyiségét. Hallgassátok szeretettel!Kíváncsiak vagyunk arra is, milyen gondolatok, kérdések merültek fel bennetek a beszélgetés kapcsán – írjátok meg nekünk! 💬
-
A Tanári podcast #5: Tanár-diák kapcsolat
A Tanári podcast 5. epizódjában két diákommal, Patival és Bálinttal beszélgetünk az iskolai élményeikről, a tanárok és diákok közötti kapcsolatról.Nagyon fontosnak tartom, hogy a diákok szemszögét, véleményét is megismerjük, hallhassuk, ha az oktatás helyzetéről, minőségéről van szó. Pati és Bálint fontos gondolatokat, a saját igazságukat fogalmazzák meg, így megismerhetjük, hogyan gondolkoznak a mai tinédzserek, mit tartanak fontosnak, mire van szükségük, hogyan látják magukat és jövőjüket. Reméljük, hogy mindenkinek rejt üzenetet a közös beszélgetés, és talán jobban megértjük az oktatás talán legfontosabb tényezőit – a diákokat.
-
A Tanári podcast #4: Hogyan lettem mégis tanár?
A Tanári podcast 4. adásában Balassa Nikivel beszélgetünk arról, hogy milyen utakat járt be az egyetem alatt és után. Niki az egyetem megkezdésekor még az angoltanári pályát fontolgatta, azonban a képzés végére úgy döntött, nem ez a neki való irány. Néhány évvel később azonban most mégis oktatói szerepben találta meg a kiteljesedést – noha nem teljesen olyan formában, ahogy 18 évesen gondolta. Hallgassátok meg Niki történetét, és kövessétek őt Instagramon a niki_aerial profilon! Az epizód pedig már hallgatható az Apple Podcasts-en, vagy Spotify-on is!
-
A Tanári podcast #3: Élet a gimnázium után
A Tanári podcast harmadik epizódjában inkább a diákokhoz szólunk, hiszen Bálint Gáspárral a középiskola utáni életről beszélgetünk. Gáspár a volt diákom, és nagyon érdekes beszélgetést tudtunk folytatni arról, hogyan élte meg Ő tizenkettedikesként, az első világjárvány okozta lezárásokkor a pályaválasztást, hogyan szokott bele az egyetemi létbe, és milyen különbségeket vélt felfedezni a gimnáziumi és az egyetemi élet között. A beszélgetés közben özben kicsit a tanári oldalba is belepillantást nyerhetünk. Az adás során szóba kerül a fakultációválasztás és a továbbtanulás jelentősége, vagy az online oktatás hatása a diákokra és tanárokra. Miben tud segíteni egy iskola? Miben más a gimnázium után az egyetem? Milyen befolyással vannak az életünkre ezek a nagy döntések?…
-
A Tanári podcast #2: Mentálhigiéné az iskolában
A Tanári podcast második adásában a mentálhigiéné témájába vágunk bele. A vendégem ezúttal Márkus Kriszta, aki egyénileg, cégeknél, és iskolában is dolgozott már coachként. A mentális egészség témája talán manapság már nagyobb teret kap, de sajnos még mindig sokan sokadrangúnak tartják. Éppen ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy foglalkozzunk vele a podcast keretein belül is. Krisztával többek között arról beszélgetünk, hogyan tudja egy mentálhigiénés szakember segíteni egy iskola munkáját, legyen szó diákokról, tanárokról, vagy szülőkről. Mik a leggyakoribb témák, kihívások, amikkel megkeresik? A tapasztaltakon kívül arra is kitérünk, hogy min és hogyan lehetne még változtatni, hogy egy mentálisan is egészséges társadalomban éljünk. Ezúttal Kriszta személyében egy szakemberrel beszélgetünk a mentálhigiéné témájáról, de…
-
A Tanári podcast #1: A pályaelhagyás
Talán meglepő, hogy pont egy keményebb témával kezdjük A Tanári podcastet. Mégis úgy érezzük, a pályaelhagyás sajnos mostanában egy elég gyakori jelenség és kérdéskör a tanárok viszonylatában. Sokan, talán a média fősodrának hatására, legyintenek erre és az anyagiakkal magyarázzák a kérdést. De tényleg (csak) erről van szó? A pályaelhagyás témáját több vendéggel is körbejárjuk majd, először Csatár Réka szemszögéből. Réka angol-német szakos középiskolai tanárként kezdett dolgozni az egyetem elvégzése után. Két évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy felmond a munkahelyén, sőt, elhagyja a tanári pályát. Milyen indokok álltak a döntése mögött? Milyen irányban tudta folytatni tanári végzettséggel a munka világában? Hogyan értékeli akkori döntését az eltelt idő tükrében? Hallgassátok, osszátok meg,…
-
Elindult A Tanári podcast
Sziasztok! Már hallgatható a Tanári podcast első, felvezető adása, amiben arról beszélek, hogy milyen céllal is indítottam a podcastet, miért ezt a nevet kapta, kinek szánjuk a tartalmakat, és milyen témák várhatóak a jövőben. Bár ebben az első részben csak engem hallhattok, az epizódokban javarészt különböző vendégeimmel beszélgetünk az oktatás aktualitásával, realitásával, jövőjével kapcsolatos témaköröket. Számos izgalmas téma kerül terítékre, például a mentálhigiéné fontossága a tanárok és diákok életében, a tanári és szülői szerepek, valamint az iskolán túli élet és tanulás különleges aspektusai is. A Tanári podcast azonban nemcsak tanároknak szól. Sőt, a legtöbb vendégem sem szigorúan tanár. Mégis úgy gondoljuk, hogy az oktatás olyan ügy, ami valamilyen módon mindenkit…