• Egyéb,  Ötlet,  Személyes

    Film- és sorozatajánlók II.

    Néhány hónapja ajánlottam nektek néhány olyan filmet és sorozatot, amelyek az oktatás világában játszódnak, és/vagy azzal foglalkoznak. Ezek többsége magyar volt, most azonban olyan további filmes műveket ajánlanék, amelyek ugyan nem itthon készültek, de többségük akár magyar nyelven is elérhető. Az ajánlott filmek közül jó pár még az utolsó iskolai napokon is bevethető, de a nyári szünet 1-1 esősebb (vagy túl meleg) napján is jó szórakozást nyújthatnak. Tanári szoba (Das Lehrerzimmer) Egy fiatal tanárnő új iskolába kerül, ahol hamarosan lopások rázzák meg a közösséget. Ahelyett, hogy kívülálló maradna, Carla megpróbál beleállni és igazságot tenni egy diákja védelmében – de ez elindít egy olyan folyamatot, amelyben az iskola közössége, a gyerekek…

  • Podcast

    Fókusz, jelenlét, nyugalom… Mit adhat a jóga az oktatásban? – A Tanári podcast

    Ebben az epizódban Csík Viktória jógaoktatóval beszélgetek, aki a multik világából fordult a jóga felé, és ma már kicsiknek és kamaszoknak is segít mozgáson, jelenléten és relaxációs gyakorlatokon keresztül egyensúlyt találni a világban. Mi a (gyerek)jóga lényege? Miben más egy kisgyerek, egy kamasz, vagy egy felnőtt hozzáállása? Hogyan lehet a jóga a stresszkezelés, az önismeret és a beilleszkedés eszköze?Beszélgetés mozgásról, lelki folyamatokról – diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak és minden kíváncsi fülnek.

  • Egyéb,  Ötlet

    Tanári jó(l)lét

    A tanári hivatás tényleg rengeteg örömet ad, de ugyanakkor nagy érzelmi és mentális terheléssel is jár. A folyamatos mentális, lelki és fizikai jelenlét, a felelősség és az elvárások között könnyű elveszíteni az egyensúlyt. A hosszú idő szünetek nélkül (nekem ez a tavaszi szünet fényévekre volt a télitől…), a kialvatlanság, a nyomás: ezek könnyen vezethetnek ingerlékenységhez, türelmetlenséghez, ami – akár akarva, akár akaratlanul – a gyerekeken vagy kollégákon csattanhat. Ahhoz, hogy hosszú távon is motiváltak és energikusak maradjunk, fontos figyelmet fordítani a saját jólétünkre, hiszen ez közvetlen hatással van mind a teljesítményünkre (és a kiégés elkerülésére), mind a diákok tanulmányi eredményeire és az általános légkörre. A tanárok fizikai, érzelmi és mentális…

  • Podcast

    A gyakorlóiskolák és mentortanárok szerepe – A Tanári podcast

    Hogyan lesz valakiből tanár? Milyen út vezet az első tanítási óráig, és milyen szerepe van ebben a gyakorlóiskoláknak és a mentortanároknak? Ebben az epizódban Iván György mentortanárral (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium) arról beszélgetünk, hogy miben más egy gyakorlóiskola, hogyan segíti a tanárszakos hallgatókat a valódi iskolai környezet, és milyen kihívásokkal néznek szembe az első óráikon. Szó lesz a tanárképzésről, a mentorálás felelősségéről és arról is, milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valaki igazán jó tanár legyen. Hallgassátok szeretettel!

  • Podcast

    A Tanári podcast #27: A tudományos-technológiai világ

    A Tanári podcast vendége ezúttal dr. Menhart-Hajdara Anna, aki jelenleg kutatóként dolgozik egy gyógyszerfejlesztő cégnél, de a középiskolában ezt még biztosan nem mondta volna meg. A beszélgetés során kitérünk a középiskolai természettudományos oktatás népszerűbbé tételére, az egyetem és a gyakorlatok adta lehetőségekre, illetve a tudományos-technológiai világ részleteire és jövőjére. Hallgassátok szeretettel!

  • Egyéb,  Módszer,  Osztályfőnökség

    A Tanári podcast #26: A stressz és kiégés kezelése (Sulinyugi)

    Sziasztok! A Tanári podcast vendége ezúttal Juhos Dóra, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány képviseletében.  Dórival nemcsak a Sulinyugi program küldetéséről, módszereiről beszélgetünk, hanem kitérünk arra is, hogy mi okozhat stresszt egy kis- vagy középiskolás diák számára, és milyen hasznos gyakorlatokkal segíthetjük őket érzelmeik felismerésében, kifejezésében, és a stresszkezelésben. Természetesen a tanári oldalra is kitérünk – hogyan előzzük meg a kiégést, mi segíthet nekünk, felnőtteknek? Hasznos, letölthető anyagok: https://sulinyugi.hu/letoltheto-anyagok Hallgassátok szeretettel!

  • Egyéb,  Ötlet,  Személyes

    Film- és sorozatajánlók az oktatás világából

    Sokan kapcsolódunk ki filmek és/vagy sorozatok nézésével. Ez a hobbi nemcsak szórakoztató, de sokszor elgondolkodtató és tanulságos lehet, sőt, egyes történetek megerősítenek minket abban is, hogy nem vagyunk egyedül problémáinkkal és örömeinkkel az életben.Az alábbiakban olyan filmeket és egy sorozatot ajánlok most, amelyek stílusa ugyan eltérő, de tematikája egyezik abban, hogy mind a mai oktatás realitását mutatja be, dolgozza fel. Mindegyiket meleg szívvel ajánlom, mert nemcsak tanároknak és diákoknak ismerős helyzeteket láthatunk viszont a képernyőn, de bárki számára érdekes társadalmi kérdéseket feszegetnek. Fekete pont A Fekete pont (angolul Lesson Learned) egy idén, 2024-ben megjelent magyar film, jelenleg még játsszák a hazai mozikban is. Ebben a történetben egy általános iskola tanévét…

  • Angol nyelv,  Anyag,  Feladat,  Módszer,  Ötlet,  Podcast,  Történelem

    Emojik a tanórákon

    Az alábbi blogbejegyzés A Tanári podcast 24. epizódját egészíti ki, amit itt hallgathattok meg: Az emojik, vagyis hangulatjelek manapság a diákok, sőt, szinte bárki mindennapi kommunikációjának részei. Lévén, hogy vizuális eszközökről van szó, időnként beépíthetők az oktatásba is.  Az emojik órai használatának előnyei Fontos a legelején leszögezni, hogy az emojik tanórai használatának bár vannak előnyei, egyáltalán nem arra buzdítok mindenkit, hogy minden egyes órán ezzel fogja meg a diákokat, vagy minden anyagrészt ezzel dobjon fel. Időnként érdekes lehet egy ilyen feladat, de olyan is lehet, hogy a tanulóink túl fáradtak, vagy nincsenek olyan passzban, ami a kreatív feladatokra nyitottá tenné őket – még akkor sem, ha színes kis hangulatjelekkel bombázzuk…

  • Podcast

    A Tanári podcast #23: Testnevelés a digitalizáció korában

    Elméleti szinten szerintem egyetérthetünk, hogy a (mindennapos) testnevelés órák kifejezetten hasznosak a gyerekek számára mind a testi, mind a szellemi frissesség megőrzése érdekében. Számos diák aktív, és iskola után járnak különböző edzésekre, vagy edzőterembe, de sajnos nagyon sokan az egész napos iskolapadban való ülés után otthon is valami passzív hobbinak szentelik az idejüket. Egy-egy testnevelés óra mindannyiuk számára kellemesen átmozgató lehet, főleg a sok elméleti tantárgy között. A diákok nagy része viszont – főleg kamaszkorban – nyűgnek érzi a tesiórákat, keresik a kibúvókat, inkább nem hoznak felszerelést, igazolásokat szereznek, hogy ne kelljen ennyit tesizni. A Tanári podcast eheti vendégével, Bomba Gábor testnevelővel arról beszélgetünk, hogyan lehet mégis motiválni a diákokat…

  • Podcast

    A Tanári podcast #22: Egyetem vs. valóság

    A legújabb Tanári podcast epizódban Opauszki Norberttel beszélgetünk arról, mit adott nekünk a hatéves egyetemi képzésünk. (Az osztatlan tanári szak összesen 12 féléves, azaz 6 éves képzés.) Természetesen körbejárjuk a diákok kedvenc kérdését: mire tudjuk használni az egyetemen tanultakat? Van-e olyan, ami a gyakorlatban nem vált be? Mit hiányoltunk a képzésünkből? Milyen tapasztalataink vannak a lediplomázásunk óta? Hallgasd meg a beszélgetést, aminek mottója talán a kíváncsiság szó lehetne. A Tanári podcast részeit már YouTube-on is lehet követni-hallgatni. A jobb felső sarokban található YouTube ikonra, vagy IDE kattintva elérhető.