-
Tanári bullet journal – útmutató, ötletek
A mai bejegyzésben egy picit kreatívabb vizekre evezek, egyben a következő tanévre való felkészülésbe is belecsapunk. Na, azért nem olyan komolyan, csak a tervezés terén… Minden tanárnak van valamiféle jegyzetfüzete vagy naptára, amiben tudja vezetni a teendőit, felírni a munkával kapcsolatos határidőket, esetleg az osztályzatokat is. Erre vannak előre elkészített, nyomtatott tanári zsebkönyvek, amik kétségkívül nagyon kényelmesek és esztétikusak is tudnak lenni. Azonban most egy olyan alternatíváról írnék, ami picit személyre szabottabb, és a kreativitásunkat is ki tudjuk benne élni, ha szeretnénk. Nem mellesleg a tervezés folyamata rendkívül kikapcsoló, és persze hasznos segédeszközünk, társunk lehet a tanév(ek) során. Ez pedig a tanári bullet journal (pontozott napló). Mi az a bullet…
-
Időkitöltő játékok (nem csak) nyelvórákra
Nyelvtanárként (is) találkozunk olyannal, hogy a tanórából még van hátra 8-10 perc, de az nem elég arra a feladatra vagy anyagrészre, amit előre elterveztünk. Az is sokszor előfordul, főleg a későbbi, délutáni órák esetén, hogy a diákok figyelme már nem olyan éles, kevésbé befogadóak mondjuk egy nyelvtani vagy szövegértési feladathoz. Ilyenkor szeretek olyan, rövidebb idő alatt is megoldható játékokhoz fordulni, amik nem igényelnek sok előkészületet, vagy bármikor előkaphatóak, és a gyerekek is élvezni tudják, miközben használják a nyelvtudásukat és kreativitásukat. Az alábbi rövid gyűjtemény ilyen, kipróbált játékokat tartalmaz. Van olyan, amit kis módosítással nem csak nyelvórán lehet alkalmazni, és tényleg minimális (vagy semmilyen) előkészületet igényelnek: ha egyszer kinyomtattuk/elmentettük a feladatot,…