-
Emojik a tanórákon
Az alábbi blogbejegyzés A Tanári podcast 24. epizódját egészíti ki, amit itt hallgathattok meg: Az emojik, vagyis hangulatjelek manapság a diákok, sőt, szinte bárki mindennapi kommunikációjának részei. Lévén, hogy vizuális eszközökről van szó, időnként beépíthetők az oktatásba is. Az emojik órai használatának előnyei Fontos a legelején leszögezni, hogy az emojik tanórai használatának bár vannak előnyei, egyáltalán nem arra buzdítok mindenkit, hogy minden egyes órán ezzel fogja meg a diákokat, vagy minden anyagrészt ezzel dobjon fel. Időnként érdekes lehet egy ilyen feladat, de olyan is lehet, hogy a tanulóink túl fáradtak, vagy nincsenek olyan passzban, ami a kreatív feladatokra nyitottá tenné őket – még akkor sem, ha színes kis hangulatjelekkel bombázzuk…
-
Ötletek osztályprogramokhoz
A tanév vége felé közeledve egyre többször fordulhat elő, hogy egy-egy tanítási napon már érdemleges munkát nem tudunk végezni, esetleg bizonyos napok direkt osztályprogramoknak vannak szentelve. Ilyen esetekre (vagyis nem több napos osztálykirándulásokra tervezve) ajánlok most olyan programokat, amelyeket én is kipróbáltam már különböző csoportokkal, és élvezetes, hasznos időtöltésnek bizonyultak. Van köztük olyan is, ami csupán a szórakozást, kikapcsolódást célozza, de vannak akár különféle tantárgyakhoz kapcsolható lehetőségek is. Sportos, mozgásos programok: Érzékenyítő programok: Játékos programok: Művészeti programok: Remélem mindenki talál számára megfelelő programot, vagy legalább inspirációt a fenti listából. Kitartást az utolsó hetekre! 🌱
-
A Tanári podcast #18: Játékos nyelvtanulás
A Tanári podcast eheti részében Magyarkuti Sárával az idegen nyelvtanulásról beszélgetünk. Ugyan manapság már elengedhetetlen készség, hogy idegen nyelveken tudjunk kommunikálni, sokszor az iskolai keretek között nem tud megvalósulni egy igazán motiváló és hatékony nyelvoktatás. Sárával összevetjük, hogy mik a legnagyobb különbségek a kisiskolások és a középiskolások között a motiváció, fegyelmezés, vagy akár az órai játék tekintetében. Az epizód során megvitatjuk, hogy mik a játékos nyelvtanulás előnyei, sőt, Sára rengeteg hasznos ötletet is megoszt, amik nemcsak az angol, de bármelyik idegen nyelv tanítását-tanulását feldobják. Szívesen olvassuk hozzászólásaitokat is, ha nektek van bevált játékotok, tapasztalatotok! Hallgassátok szeretettel!
-
A Tanári podcast #17: Pozitív pszichológia a tanteremben
Harsányi Bence és Somkövi Bernadett a tanári konferenciák, tantestületi és diákcsportok foglalkozásainak népszerű vendégei. Betti és Bence beszélgetésünkben elmeséli, hogyan lehet a pozitív pszichológia eszközeit hatékonyan beépíteni az oktatásba, és hogyan segíthetnek az improvizációs játékok a diákoknak kreativitásuk, önbizalmuk és együttműködési készségeik fejlesztésében. Közös projektük, az ImPro playshoP példáin keresztül osztják meg tapasztalataikat és legfontosabb tanulságaikat, miközben inspiráló és gyakorlatias tanácsokat hallhatunk tőlük.Reméljük, hogy ezután mindenki kívülről tudja majd a 10 pozitív érzelmet, és ott jeleníti és éli meg a mindennapjaiban, ahol csak lehet!
-
Időkitöltő játékok (nem csak) nyelvórákra
Nyelvtanárként (is) találkozunk olyannal, hogy a tanórából még van hátra 8-10 perc, de az nem elég arra a feladatra vagy anyagrészre, amit előre elterveztünk. Az is sokszor előfordul, főleg a későbbi, délutáni órák esetén, hogy a diákok figyelme már nem olyan éles, kevésbé befogadóak mondjuk egy nyelvtani vagy szövegértési feladathoz. Ilyenkor szeretek olyan, rövidebb idő alatt is megoldható játékokhoz fordulni, amik nem igényelnek sok előkészületet, vagy bármikor előkaphatóak, és a gyerekek is élvezni tudják, miközben használják a nyelvtudásukat és kreativitásukat. Az alábbi rövid gyűjtemény ilyen, kipróbált játékokat tartalmaz. Van olyan, amit kis módosítással nem csak nyelvórán lehet alkalmazni, és tényleg minimális (vagy semmilyen) előkészületet igényelnek: ha egyszer kinyomtattuk/elmentettük a feladatot,…
-
Végzősök motiválása
Kihívások tanárként Amikor valaki megkérdezi tőlem, mi jelenti számomra a legnagyobb kihívást a tanításban, az egyik első dolog ami mostanában eszembe jut, az a tizenkettedikes diákok motiválása. Habár az idei tanévben csak fakultációs (angol és töri) óráim vannak végzősökkel, mégis talán most érzem azt, hogy megért bennem pár gondolat azzal kapcsolatban, hogy miért is kihívás egy ilyen csoport vagy osztály tanítása, és hogyan lehet ezen túllendülni nekünk tanároknak, és ezáltal a diákoknak is. Talán néhány olvasót meglep, hogy pont a végzősök motiválása jelent kihívást – hiszen az utolsó gimnáziumi évben már minden diák az érettségi és továbbtanulás lázában ég, igyekszik minél jobban felkészülni, megalapozni a lehető legjobb eredményt év végére,…