-
Az idegennyelvi szorongás enyhítése
Be kell vallanom, hogy erre a hétre egy teljes értékű blogbejegyzés megírása nem fért bele. Így arra gondoltam, hogy ma megosztom veletek a szakdolgozatomat, amely az idegennyelvi szorongás csökkentése köré épül. A nyelvtanulással kapcsolatos szorongás kérdése ma is ugyanolyan aktuális, mint amikor 2019-ben megírtam a dolgozatot: ez az a láthatatlan teher, amely sok diákot visszatart attól, hogy bátran megszólaljon, vagy megmutassa, valójában mennyi (nyelvi) tudás van benne. Fontos megjegyeznem, hogy 2019 óta természetesen rengeteg új kutatás, felmérés és módszertani ötlet született a témában. A szakdolgozat angol nyelven készült, így aki elolvassa, erre készüljön; ugyanakkor bármely online fordítóprogrammal (pl. DeepL, Google Fordító) néhány kattintással magyarra is átültethető, ha valakinek így kényelmesebb.…
-
Visszatérés a tanári pályára – A Tanári podcast
Néhány korábbi epizódban már beszélgettünk olyan volt tanárokkal, akik végül úgy döntöttek, hogy elhagyják a pályát. A mai Tanári podcast beszélgetésben viszont egy új perspektíva jelenik meg: Fancsali Katalin a pályaelhagyás után úgy döntött, hogy visszatér a tanársághoz. Kata a multik világa után mégis pedagógusként látja a jövőjét, jelenleg is a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium tanára. Az új epizódban beszélgetünk arról is, hogy milyen okokból döntött a pálya elhagyása, majd a visszatérés mellett, vagy hogy mit tud hasznosítani (és mit nem) a versenyszférából az iskolai mindennapokban. Hallgassátok szeretettel!
-
Próbálj ki valami újat!
Az utóbbi években egyre több online és offline játékos módszert ismerhettünk meg, és használunk egyre többen az óráinkon. A karantén alatti digitális oktatás miatt egyre elterjedtebbek lettek az internetes alkalmazások, amiket azóta is szívesen használunk, hiszen a diákok igénylik is az órák monotonitását megszakító interaktív, szórakoztató eszközök. Azonban egy idő után még a legkedveltebb alkalmazások is kifulladnak, mert a diákok kiismerik őket, akár “kijátsszák” a rendszert, vagy egyszerűen megunják a színes-szagos játékokat is. Gondoljunk csak a Kahoot-ra: bár nagyon népszerű, ma már szinte rutinfeladattá vált a legtöbb osztályban (nem beszélve az ehhez fejlesztett “csaló” alkalmazásokról, amik segítenek a diákoknak a helyes válasz megadásában…). Szerencsére a digitális világban szinte folyamatosan jelennek…
-
A zene használata tanórákon
A mai diákok életében a zene kiemelt szerepet játszik – szinte minden (kis)kamaszt fülhallgatóval láthatunk pl. tömegközlekedési eszközökön. Így, ha be tudjuk vonni a zenét, zeneszámokat a tanórákba, azzal nemcsak sokkal élvezetesebbé és maradandóbbá is tesszük az órát, de akár közelebb is hozhatjuk hozzájuk a tananyagot. Íme néhány ötlet(csíra) tantárgyanként, hogyan lehet kreatívan felhasználni a zenét különböző tanórákon. Nyelvórákon Talán a leggyakrabban nyelvórákon találkozhattunk diákként is zeneszámokkal. Idegen nyelvből sokszor tudunk felhasználni akár modern, akár kulturális szempontból klasszikussá vált dalokat egy-egy nyelvtani rész gyakorlására, vagy szókincsbővítésre is. A teljesség igénye nélkül az alábbi listából tudunk válogatni, inspirálódni (konkrét számokat leginkább csak az angol nyelv tanításához tudok javasolni, de írjátok meg,…
-
Vissza az iskolába: izgalom, szorongás vagy felszabadultság?
Nem csak a naptárra nézve, de a természetben is egyre inkább érezzük az ősz közeledtét. Az iskola világában ez egy új év kezdete is (főleg hogy idén szeptember elseje hétfőre esik…), amit a januárhoz hasonlóan várhatunk tervekkel és ötletekkel telve, de talán némi szorongással is. Megvallom őszintén, hogy bár már sokadik éve nem diákként nézek a tanév kezdete elé, idén én is kicsit kamaszosan vonakodtam visszatérni az iskolába – és biztos vagyok benne, hogy ezzel tanárként sem vagyok egyedül. Ez is inspirált arra, hogy néhány bekezdésben összeszedjem, hogyan is lehet könnyebb az iskolakezdés. Egy új tanév sokféle érzelmet hoz magával. Van benne izgalom: a tanároknak új osztályok, új kollégák, még…
-
A (társas)játékok: nem módszer, lehetőség – A Tanári podcast
Ebben az epizódban Győri Zoltánnal arról beszélgetünk, hogy milyen (társas)játékokat érdemes bevinni egy tanórára. Mit (nem) tanít egy játék? Hogyan válasszuk ki a megfelelőt? Mikor van idő játszani?Miért fontos, hogy a tanár is élvezze a társasjátékokat?Mit kezdjünk azzal, ha a játékban van versengés vagy kudarc? A beszélgetés segít pedagógusoknak és diákoknak is jobban érteni, mikor és hogyan lehet a játék valódi tanulási-tanítási tér. A Zoli által említett segédanyag: https://oszkdk.oszk.hu/storage/00/02/48/22/dd/1/lencse_jesztl_tarsasjatek.pdf Nektek mi a kedvenc játékotok?
-
Nyelvtanulás kicsiktől az idősekig – A Tanári podcast
A Tanári podcast vendége ezúttal Simon Emese, aki az Egyesült Államokban nőtt fel, majd pozitív tapasztalatai után úgy döntött, hogy nyelvtanárként motiválja az angolul tanulni vágyókat. Emesével beszélgetünk a saját módszereiről, nyelvtanulással kapcsolatos tévhitekről, illetve hogy hogyan lehet már kisgyermekkorban megalapozni a nyelvtudást akár szülőként is. Sőt, sok olyan tanácsot is hallhattok, ami nemcsak a gyerekek nyelvtanulását segíti elő, de akár az idősebbekét is. Hallgassátok szeretettel, és osszátok meg a véleményeteket is!
-
Tanári jó(l)lét
A tanári hivatás tényleg rengeteg örömet ad, de ugyanakkor nagy érzelmi és mentális terheléssel is jár. A folyamatos mentális, lelki és fizikai jelenlét, a felelősség és az elvárások között könnyű elveszíteni az egyensúlyt. A hosszú idő szünetek nélkül (nekem ez a tavaszi szünet fényévekre volt a télitől…), a kialvatlanság, a nyomás: ezek könnyen vezethetnek ingerlékenységhez, türelmetlenséghez, ami – akár akarva, akár akaratlanul – a gyerekeken vagy kollégákon csattanhat. Ahhoz, hogy hosszú távon is motiváltak és energikusak maradjunk, fontos figyelmet fordítani a saját jólétünkre, hiszen ez közvetlen hatással van mind a teljesítményünkre (és a kiégés elkerülésére), mind a diákok tanulmányi eredményeire és az általános légkörre. A tanárok fizikai, érzelmi és mentális…
-
A gyakorlóiskolák és mentortanárok szerepe – A Tanári podcast
Hogyan lesz valakiből tanár? Milyen út vezet az első tanítási óráig, és milyen szerepe van ebben a gyakorlóiskoláknak és a mentortanároknak? Ebben az epizódban Iván György mentortanárral (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium) arról beszélgetünk, hogy miben más egy gyakorlóiskola, hogyan segíti a tanárszakos hallgatókat a valódi iskolai környezet, és milyen kihívásokkal néznek szembe az első óráikon. Szó lesz a tanárképzésről, a mentorálás felelősségéről és arról is, milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valaki igazán jó tanár legyen. Hallgassátok szeretettel!
-
Szecesszió – töri-magyar projektötlet
A tavasz beköszöntével egy olyan projektötletet ajánlanék most a figyelmetekbe, ami az iskolán kívüli programokkal Budapest (és esetleg Bécs) új szemszögből való felfedezésére invitál. A szecesszió mind magyar irodalomból (pl. Ady Endre), mind történelemből (pl. dualizmus kora) előkerülő tananyagrész 11.-ben, és esetleg a művészetek órával (pl. festészet – Klimt, iparművészet – Zsolnay) is jól összeköthető. Miért érdemes a szecessziót projektekben feldolgozni? A szecesszió máig körülvesz minket az épített környezetünkben, de tanításakor gyakran nehéz kézzelfoghatóvá tenni a diákok számára. Éppen ezért vált számomra különösen izgalmassá az elmúlt két évben többször is megvalósított projekt, amely során a szecessziós építészetet, irodalmat és történelmet egy komplex, élményalapú tanulási programban kapcsoltuk össze. Mivel a szecesszió…