Számonkérési módszerek

A számonkérések kikerülhetetlen részei az iskolai mindennapoknak. Röpdolgozatok, felelések, témazárók, év végi vizsgák, na meg az érettségi… Valahogy muszáj ellenőrizni azt, hogy a tanultak beépültek, a diákok megtanulták a szükséges ismeretanyagot, és sokan bizony hasonló külső “nyomás” nélkül nem tennének erre külön erőfeszítést.

Nincs is semmi baj a már bevált módszerekkel, de időnként jó változatossá tenni a számonkéréseket, egyrészt hogy a stresszt is próbáljuk csökkenteni, másrészt pl. egy írásbeli röpdolgozat nem mindig mutatja meg az egyes diákok valódi tudását. Alternatív opciókkal viszont akár olyan gyerekek is tudnak pozitív visszajelzést, jó jegyeket, (és ezáltal motivációt) szerezni, akik egy “sima” dolgozatnál nem mindig brillíroznak.

Nem feltétlenül kell teljesen elengedni a hagyományos formátumot sem, csak kis változtatásokat kipróbálni néha. Ilyen lehet, ha egy-egy témazárót pl. (előre átgondolt) párokban vagy kisebb csoportokban írnak meg. Az is segíthet, ha már az összefoglaló órákon azzal gyakorlunk, hogy a diákok csinálnak egymásnak feladatokat (lehet kreatívabb, vagy csak 1-1 kérdés is), és később néhányból szemezgetünk és a dolgozatba is beletesszük. 

A röpdolgozatokat is helyettesíthetjük néha valamilyen gyors, játékos kvízzel, mint egy Learningapps-es feladat, esetleg Kahoot vagy Blooket kérdéssor (az eredményeket a végén látjuk, hogy ki mennyi helyes választ adott).

Egy másfajta szemléletmódot igényel ugyan, de bizonyos témaköröknél és tantárgyaknál bevezethetünk olyan számonkérési és értékelési módszereket is, amelyek egy hosszabb távú munkát, esetleg kooperációt igényelnek.

Ilyenek a különböző projektfeladatok is (pl.: társasjáték vagy valamilyen produktum, prezentáció készítése), amiket feladattól függően egyedül vagy csoportosan is lehet csinálni. Ilyenkor nagyon fontos, hogy mindenkinek legyen valamilyen szerepe, illetve hogy a végén legyen egy csoportos önértékelés és/vagy társértékelés is a tanárén kívül. 

Egy másik opció a portfólió készítése, amikor a tanulók a saját munkáikból (rajzok, esszék, stb.) állítanak össze egy folyamatosan bővülő gyűjteményt, amit az adott periódus végén értékel a tanár. Ez lehetőséget ad arra is, hogy az előrehaladást, fejlődést, a befektetett munkát is figyelembe tudjuk venni tanárként. Különösen hasznos szerintem, ha a diákok önreflexióval kísérik a munkafolyamatot, ami lehet naplószerű, vagy akár strukturált reflexió is. Ez utóbbihoz mi, tanárok adunk meg előre szempontokat, hogy mit vegyenek figyelembe a saját munkájuk értékelése során: befektetett energia, időbeosztás, milyen segédeszközöket vettek igénybe, mennyire tudták az adott tananyagot elsajátítani, stb. Az önreflexió lehet fogalmazásszerű, vagy akár egy videónapló is.

Kreatívabb, nyitottabb munkához opció lehet egy-egy dráma- vagy szerepjáték is. Ezeknél a feladatoknál sokan azt érzik, hogy “csak” játszunk az órán, pedig nagyon hasznos tud lenni olyan szempontból, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a diákok tudják-e alkalmazni, helyzetekben használni az ismeretanyagot.

Ilyen lehet történelemből amikor egy reformkori országgyűlést különböző szerepkártyák segítségével eljátszunk, nem csak leírjuk, hogy mi történt pl. az 1843-44-es országgyűlésen. Nyelvórákon szimulálhatunk egy városnézést, aminek során a diákok bemutatják a különböző nevezetességeket, vagy hogy hogyan jutunk el egyik pontból a másikba. Irodalomórán egy regény cselekménytörténetének számonkérése helyett adhatunk olyan feladatot, hogy egy képzelt riportot készítenek valamelyik főszereplővel. Biológiából rendezhetünk egy lakossági fórumot egy kitalált tó élővilágának megváltozása kapcsán, ahol jelen van egy biológus, egy helyi gazda, egy környezetvédő, meg egy turisztikai vállalkozó is. Matematikából akár a százalékszámítás, akár a kamatszámítás kapcsán eljátszhatunk egy családi kupaktanácsot is.

Hogyan, mit értékelünk ilyenkor? Például a tárgyi tudás pontosságát, a tanult fogalmak megfelelő használatát, az érvelést, a kommunikációt, az együttműködést. Ezeket természetesen fontos előtte átbeszélni az osztállyal/csoporttal is, és egy ilyen feladatot csak olyan esetben használni számonkérési eszközként, ha előtte volt már ilyen egy “sima” tanórán is, így a gyerekeknek van gyakorlata.

A gamifikáció (játékosítás) alapvetően arra épül, hogy a diákok kevésbé éljék meg az egyes dolgozatokat “élet vagy halál” élményként, és ne egy-egy dolgozaton vagy felelésen múljon az egész havi jegyük. Így, bár megmaradnak a számonkérések, lehet hibázni, és kevesebb stresszt élnek meg az iskolai mindennapok során. 

A gamifikáció során egy tanulási időszak (1 hónap, egy negyedév, stb.) alatt a gyerekek pontokat gyűjtenek a röpdolgozatokkal, témazárókkal, de pl. gyakorló feladatokkal, órai játékokkal és munkával, szorgalmikkal is. Az időszak végén kapnak egy jegyet, az összegyűjtött pontok alapján. Ezek vezetésére különböző online felületek (pl. Motimore) is vannak, ahol akár további pontszerzési lehetőségeket is biztosíthatunk (gyakorló feladatok), és a tanulók folyamatosan követhetik azt is, hogy hol tartanak a pl. havi pontszerzéssel. Nagyon fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek a szabályrendszerrel, és a ponthatárokkal is (melyik osztályzatért mennyi pontot kell összegyűjteniük az adott időszakban).

Összességében nem az a lényeg, hogy minden egyes dolgozatnál valami játékosat, alternatívat kell nyújtanunk tanárként. De az is biztos, hogy a számonkéréseknek nem kell egy büntetés jellegű, szörnyű momentumnak lennie a tanórákon. Időnként ezen a téren is jó változatosnak lennünk, hiszen így a diákokokkal is könnyebb lesz a közös munka.